Ujhelyi Gábor Alex

Képviselő

Tel.: 36-20/915-9215
E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Tisztelt Herendi Lakosok!

Ujhelyi Gábor vagyok, független jelöltként indultam az őszi önkormányzati választáson. 22 éve egy veszprémi multinacionális cégnél dolgozom, mint prototípus-gyártó a fejlesztésen. 1972-ben születtem Veszprémben, de itt, Herenden nőttem fel, ide jártam általános iskolába, majd Fűzfőgyártelepen, illetve Budapesten folytattam tanulmányaimat. Diplomát Szombathelyen a Berzsenyi Dániel tanárképző főiskolán szereztem.

Születésem óta Herenden élek, immár családommal, feleségemmel és két gyermekemmel, akik itt jártak óvodába és iskolába is, de fiam most már Veszprémben, a Lovassy László Gimnáziumban tanul. Herendi lakosként szívügyemnek tartom a helyi hagyományok őrzését, múltunk ápolását. Példaként említeném az évek óta megrendezésre kerülő Kauker Marci bácsi emléktúrát, mely iskolánk volt igazgatójának állít emléket Herend-Hárskút útvonalon. Immár hagyományőrző céllal, több éve fogom össze Örömzenélésre a Herenden élő vagy Herendről elszármazott zenészeket egy adventi koncertre, nagy sikerrel. Ilyen közösségépítő rendezvényeim még a téli Somló túra, 17 éve, a szánkó- és korcsolya partik, melyeket az Önkormányzat segítő támogatásával sikerül évről-évre megvalósítani.

Ismerem Herend problémáit, együtt élek a nehézségekkel, melyek a helyieket nap, mint nap érik. Ilyenek a szemetes kukák, padok hiánya az utcákon, gondolva az idősekre, és gyalogosan közlekedőkre.

Célom, eddigi tevékenységem folytatása, további programok szervezése a településen, megpróbálva a fiatalok figyelmét városunk irányába fordítani, valamint a helyi sport- és túra élet fellendítése. Szeretnék elindítani egy folyamatot, hogy a városunkba látogatók ne csak egy-egy fél órát töltsenek el a múzeumban, hanem legyen lehetőségük más helyi programokon is részt venni. Az eddigi közösségépítő tapasztalatom megtanított arra, hogy a képviselet elsősorban felelősség, munka és bizalom, és főleg nem azt jelenti, hogy a választókat a szavazás után el kell felejteni. Olyan képviseletben hiszek, amelynek látható és érzékelhető a működése! Itt a lehetőség, hogy olyan embereket válasszunk, akik valóban akarnak és tudnak is tenni a városért, akik személyes jelenlétükkel segítik, támogatják polgárainkat, építik városunkat! Mindezt nem ígéretekkel, hanem cselekedettel kívánom megvalósítani!

Egyszerre igyekszem képviselni a választóimat és nyitott lenni a kompromisszumos megoldások irányába is.

Keressen meg bátran!

© 2022 Herend Város honlapja, Minden jog fenntartva. Készítette és karbantartja a Skindrome studio