Magasházi Zsuzsannának hívnak, engedjék meg, hogy röviden bemutatkozzam azoknak, akik esetleg nem ismernek.
1983-ban születtem Veszprémben. Születésem óta Herenden élek, gyökereim is ide vezethetők vissza. Ajkán a Bródy Imre Gimnáziumban Közgazdasági szakon érettségiztem, majd Magyarországon valamint Ausztriában is elvégeztem a mérlegképes szakképesítést, és évekig a szakmámban dolgoztam.
Házas és egy gyermek édesanyja vagyok.
Lokálpatriotizmus jellemez, ezért egyértelmű volt számomra, hogy családot is szeretett városunkban alapítsak. Fiam születése után haza költöztünk Salzburgból, hogy gyermekünk is Herend oktatási intézményeiben nevelkedjen és benne is hasonló erős kötődés alakuljon ki településünk iránt.
Önálló családi vállalkozást üzemeltetünk férjemmel, mellyel támogatjuk Herend fejlődését. Egy olyan Egészség Központot létesítünk, mely minden generáció közérzetét, egészségét szolgálja.
Mellette egy építőipari cég Projekt Vezetőjeként dolgozom.
Azért döntöttem az indulás mellett, mert már elég tapasztaltnak érzem magam településünk ügyeinek intézésére, de még elég fiatalnak, hogy sok energiával és elkötelezettséggel szolgálhassam közösségünket.
Továbbiakban szeretném Herend jólétét segíteni, ötleteimmel támogatok minden olyan elképzelést mely városunk fejlődését szolgálja.
Fontosnak tartom a fiatalok tanulását és tanulmányaik befejezése után a helyben maradásukat vagy visszatérésüket. Támogatom az idősek és nyugdíjasok életének megkönnyítését, segítését.
Köszönöm megtisztelő bizalmukat.