A Szent Euszták Kórus 1978-ban alakult. Herenden régi hagyománya volt a kóruséneklésnek. Az együttes újraszervezése, több mint 20 éves szünet után Eckert Róbertné, Etlinger János, és Etlinger Jánosné gondolata volt. Kezdetben mintegy 12 fővel vegyeskarként dolgoztunk.
1992. után nőikarként működik a társulat 30-35 taggal, illetve minden évben a Virágvasárnapi- Passiót vegyeskarrá alakulva adjuk elő, mintegy 45 fővel. Repertoárunkban szerepelnek úgy egyházi művek, mint világi feldolgozások. Szinte valamennyi környező településen szerepeltünk. Több ízben felléptünk a veszprémi Szt. Margit templomban, és a Szt. Mihály bazilikában. Többször kértünk minősítést, amikor egy ízben ezüst fokozatott, illetve több esetben arany kitüntetést kapott az együttes. 2005-ben részt vett a Kórus a Páter Tamás Alajos Alapítvány által meghirdetett pályázaton, (Budapest, Országúti Ferences Templom) amikor is nőikari kategóriában országos II. helyezést értünk el.
Rendszeresen szervezünk Herenden kórustalálkozót, évadzáró koncertet, valamint Ádventi koncerteket. Az együttes minden évben szervez a hozzátartozókkal együtt zarándoklással egybekötött kirándulásokat.
A kórusnak megalakulásától kezdve:
Wéber Gyula egyházkarnagy a vezetője.
Herend, 2014. december 12.
Honlapja elérhető: www.eusztak.hu